fitness 2000 edzőterem

Pintér Ferenc a Fitness 2000-ről

Mesélj egy kicsit a Fitness 2000 edzőteremről! Úgy tudom, hogy az ötlet onnan jött, hogy szerettél volna egy lehetőséget biztosítani a sportolóknak. Milyen nehézségekkel találkoztál, amikor saját terem alapításába vágtál?

Mivel bajnok voltam, úgy gondoltam, hogy csinálok magamnak egy edzőtermet. Reggeltől estig edzek, senkivel sem foglalkozom. Keresni akartam annyi pénzt, hogy megéljek belőle és nem igazán érdekelt más. Aztán elindítottunk egy 100 négyzetméteres edzőtermet, ami csodák csodájára már a második hónapban megtelt. Nem fértünk el, annyian lettünk. Mindenki nálam, velem akart edzeni, mert szerettek, tiszteltek a környéken. Az élet furcsa iróniája, hogy akikkel én akartam edzőtermet csinálni, azok egy kicsit ledegradáltak, hogy majd pont velem fognak együttműködni. Végül úgy döntöttem, hogy megcsinálom egyedül. Elkezdtem dolgozni és közel húsz évbe telt, hogy kialakult az ami ma van.

Mi történt a 20 év alatt?

Ez a hosszú idő azzal telt el, hogy mindig akartunk egy kicsit nagyobbat, egy kicsit többet hozzátenni. Átköltöztünk a másik oldalra egy nagyobb helyiségbe és még több gépet vásároltunk. Hétről hétre, napról napra, meg kellett küzdeni. Egyszer csak eljutottunk egy olyan pontra, hogy mindent kinőttünk. Dönteni kellett, hogy vagy beinvesztálunk társként valakihez, vagy saját lábra állunk és magunk vásárolunk valamit. Ekkor jött a lehetőség az önkormányzattól. Felajánlottak egy ezer négyzetméteres helyiséget és én megvettem. Nagy elánnal kezdtünk benne dolgozni. Mindig arról voltam híres, hogy bírtam a munkát, hát szakadásig dolgoztam. Az edzőterem létrehozása fél évig tartott, utána tudtunk elindulni. Egy gyárépületnek a harmadik emeletén volt és mindenki megnézte kívülről, hogy nem fog -e összedőlni. Én pedig azt válaszoltam, hogy ha már eljöttek idáig, akkor nézzék meg, hogy mi van odafönt. Aki felért az ott is maradt, mert tetszett nekik a körülmény, a nagy tágas terület, a rengeteg edzőgép.

És ezután is folytatódott a fejlődés?

Igen, évekkel később duplájára bővítettük ezt a lehetőséget. Ahogy stabilizálódtunk, egyre neveltük a versenyzőket, egyre nagyobb hírünk volt, egyre többen akartak idejönni edzeni. Majd 2005-ben az önkormányzat segítségével megvettük a harmadik szintet is. Már 3600 négyzetméteren üzemeltünk, egy 100 férőhelyes, zárt parkolóval. A legjobb minőségű gépekkel, a legjobb felszereléssel dolgozunk. Kifogásunk se nekünk, se  a versenyzőknek nem nagyon volt. 400 darab kézi súlyzónk van, ilyen talán a világon sincs sok. Ezért tudtunk egyre több vendéget fogadni és én egyre keményebben tudtam segíteni a versenyzőknek. Amíg idővel és cérnával bírtam, addig saját kezű volt ez a segítség, tulajdonképpen évekig együtt edzettem velük.

Miért volt ez fontos?

Azért, hogy érezzék a ritmust, érezzék a fejlődést, a törődést. Nagyon sok embernek álltam edzéskor a háta mögött, segítettem a pózolásaiban, mindenben. Hozzáteszem, azért voltak keserű pillanatai ezeknek az éveknek, mert a vehemenciától -e, vagy a szerencsétlenségtől, de 12 gerincműtétem volt az elmúlt 30 év alatt. Én most is azt mondom, hogy köszönöm, jól vagyok, amennyire lehet viselni én viselem, nem sírok nem panaszkodom, nem látják rajtam ezt a dolgot. 15 csavar van a derekamban, nyakamban, volt egy stroke-om, túléltem egy válást. Perpillanat nyugdíjas vagyok, így már csak jelen vagyok az edzőteremben. Már nem dirigálok, nem segédkezem, már nem adok tanácsot, csak, ha ezt kifejezetten kérik.

Most mik a tervek az edzőteremmel? Merre felé fog fejlődni, mert gondolom, fejlődni fog.

Hát én úgy gondolom hogy az edzőterem már megél magától. Megfelelő helyeken, megfelelő embereket alkalmaztam. Próbáltam mindig baráti alapon munkatársakat keresni, mindig olyan embereket idehozni, akiken segíteni akartam. Ezek az emberek a mai napig itt vannak, a mai napig hálásak és én is nekik. Ahhoz, hogy a jövőben is jól teljesítsenek, versenyezzenek, ahhoz egyetértés szükségeltetik.

A gépek és a felszereltség terén milyen irányt fogsz követni?

A gépeink felszereltsége nem biztos, hogy a legújabb, de az egyik legjobb Budapesten. Mindig fejlesztünk ezen a téren, ha valami újat látunk a piacon akkor azt próbáljuk beszerezni. Nagy előnyünk a hatalmas tér, tehát rengeteg helyünk van. Azonos eszközökből 4-5 darab van, tehát bármekkora hullámot képes elfogadni az edzőterem. Én nem tartok attól, hogy nem lesznek vendégeink és remélem, hogy ebből kialakulnak versenyzők is. Próbálunk a trenddel lépést tartani, hiszen jelenleg is vannak olyan szereink, eszközeink, amik Európában sem túl sok embernek vannak. De hát ezek legyenek meglepetések az edzőterembe érkezőknek.