04 jan 2017

Krioszauna

Hidegterápia Krioszauna a Fitness2000-ben !

A hidegterápiás eszköz a szervezetet néhány percre -120 °C és -180 °C közötti hőmérsékletnek teszi ki, amely hőingadozás az ízületek gyulladását és fájdalmát hatékonyan enyhíti.

Első hallásra bizarrnak tűnik a helyzet, hogy perceket kell eltölteni mínusz 170 fokban, de a helyzet mégsem annyira sokkoló, mint amilyennek első hallásra tűnik. A hidegterápiás kabint először ugyanis „csak” mínusz 60 fokra hűtik, majd rövid akklimatizálódás után csökkentik a hőmérsékletet. A kezelés 1–3 percig tart, mely során a bőrfelszín hőmérséklete 5 fokra csökken. A padlózat állíthatóságával a játékos vállmagasságig tartózkodik a hidegben. Az extrém alacsony hőmérsékletértékek ellenére a testünk nem fagy meg, mivel a fülkében a levegő rendkívül száraz. Nedves környezetben ez a hőmérséklet kétségtelenül elviselhetetlen lenne az emberi szervezet számára. A hidegterápia alatt érzett hideg elviselhető, sokkal kevésbé kellemetlen, mint például, ha hideg vízben mártózna meg az ember.

Egyetlen kezelés után megszűnhet a fáradságérzés, a fáradt és túlterhelt izmok ellazulnak, fokozódik a bőr és a nyálkahártyák, valamint a belső szervek vérkeringése. Ezen kívül megfigyelhető az ödémák csökkenése is, a páciens gyulladáscsökkentő hormonjainak fokozott termelődése következtében.

A kezelés alatt az immunrendszer stimulációja történik, amely, ezáltal felülvizsgálja az emberi szervezetet, stabilizálja a hormonháztartást, az anyagcserét, és növeli az endorfintermelést (a boldogság hormonok termelését), amely egy bizonyos ideig fennmaradó jó közérzetet hoz létre.

Egy egész sor biokémiai folyamat megy végbe a szokatlanul alacsony hőmérsékleten. Ez a folyamat nagyobb mennyiségű energiát emészt fel, ami a zsírok oxidációja által történik, a víz és a széndioxid elválik.  Ez a tény bizonyítja a technológia hatékonyságát a túlsúly probléma és a narancsbőr kezelések esetében is.

A kezelés alatt a páciensek bőrhőmérséklete lecsökken 0-5 Celsius fok közé, majd pedig a vérkeringés fokozódásának hatására felmelegszik 35 fokig (a bőr hőmérséklete normál állapotban 32,5 Celsius fok). Ez a kiegyensúlyozásra törekvő hőmérsékletnövekedés 1,5-3 órán át tart, mely idő alatt 1000-2000 kcal energiát éget el a szervezet.

Akiknek Ajánljuk:

  • aki szépülni, fogyni, fiatalodni szeretne,
  • fájdalom- és gyulladáscsökkentő hatása miatt ízületi- és izom fájdalmakra, reumás megbetegedésben szenvedőknek,
  • teljesítményfokozás vagy sérülésekből való gyorsabb felépülés céljából sportolóknak,
  • általános közérzet javító hatása miatt ajánlott stresszoldásra, depresszió, alvászavar kezelésére,
  • tökéletesen alkalmazható bőrgyógyászati kezelések kiegészítőjeként.

Ellenjavallat

  • 10 év alatti életkor
  • súlyos általános állapot
  • krónikus dekompenzált szív- és érrendszeri betegség
  • akut szívinfarktus, illetve szívinfarktus utáni felépülési időszak
  • II. fokú magasvérnyomás betegség (a vérnyomás 180/100 Hgmm-nél magasabb)
  • II. fokú szívelégtelenség
  • agyi érkatasztrófa (pl. agyvérzés)
  • lázas állapot
  • aktív TBC (tüdőtuberkulózis)
  • rosszindulatú daganat
  • kóros vérzékenység
  • súlyos vérszegénység
  • pajzsmirigy alulműködés

A szervezet az extrém külső körülményekre úgy válaszol, hogy a működéshez szükséges tartalékokat úgy veszi igénybe, hogy azokat nem meríti ki. Ezekben a folyamatokban a szervezet öngyógyító mechanizmusai vesznek részt.

Ezzel egy időben az endokrin anyagcsere folyamatok, idegrendszeri kapcsolatok, és a lelki állapot biokémiai mutatói jelentősen javulnak.

Az extrém körülmények jótékony hatásainak legmeggyőzőbb bizonyítéka az immunrendszer mutatóinak változása.

Ily módon a krioterápia kitűnő módszer lehet a különböző mozgásszervi zavarok és neurológiai megbetegedések valamint a sérülés vagy műtét utáni állapotok kezelésében.

Hatékony segítséget nyújthat a jelentős fájdalommal vagy kifejezett izommerevséggel  küzdő betegek rehabilitációjában. Ez a fajta kezelés nagyon hatékonyan alkalmazható sportorvoslás területén is, illetve az intenzív sportedzések kiegészítéseként. Csökken a felépülés időtartama, és egyértelműen csökken az intenzív erőkifejtés vagy erős ütést követően kialakuló fájdalomérzet mértéke.

Élete során az emberek 80%-a találkozik legalább egyszer gerincfájdalmakkal, emellett jelentős a reumás, ízületi panaszokkal küzdők száma is. Ez utóbbi sokszor már fiatal korban jelentkezik, és a fájdalmon kívül súlyos ízületi deformitást is okozhat. Az idősek nagy százaléka él az ízületek kopása miatt állandó fájdalommal, de a sportolóknál ez akár már 40 éves kor körül is jelentkezhet.

Mint minden krónikus betegség, az ízületi, reumás panaszok kezelése is sokrétű. Egyre több szájon át szedhető, injekciós, valamint helyileg használatos gyógyszert fejlesztenek ki, de jó hatásúak és népszerűek a fizikoterápiás eljárások és a fürdőkezelések is. Ezek hatását egészíti ki, az esetek egy részében pedig helyettesíti a teljestest-hidegterápia, amit közel harminc éve alkalmaztak először Japánban, s ma már a világon egyre több helyen érhető el.
Az akut elváltozások esetében alkalmazott klinikai rehabilitációs, illetve a krónikus betegségek kezelésénél használt terápiás vizsgálatok adataira támaszkodva kijelenthető, hogy a teljestest-hidegterápia után javul az általános közérzet, csökken, illetve megszűnik a fájdalom, a duzzanat. A kezeltek 60%-ánál javul a mozgás- és az ízületi funkció, továbbá a kezelést követően a betegeknek kevesebb gyógyszerre van szükségük, egy 10-20 alkalomból álló kúra hatása 3-6 hónapig tart.

LEGGYAKORIBB BETEGSÉGEK ÉS PROBLÉMÁK MELYEKRE A TERÁPIÁT Javasoljuk:

ÍZÜLETI FÁJDALOM, ÍZÜLETI GYULLADÁS, PORCKOPÁS, MOZGÁSSZERVI PANASZOK, REUMA, RHEUMATOID ARTHRITIS, TÖRÉST ÉS SPORTSÉRÜLÉST KÖVETŐ ÖDÉMA, FIZIKAI TELJESÍTMÉNY NÖVELÉSE, TELJESÍTMÉNYFOKOZÁS, ÍZÜLETI MŰTÉTEK REHABILITÁCIÓJA, GERINCMŰTÉTEK REHABILITÁCIÓJA, STRIÁK FÁJDALOMCSILLAPÍTÁS, MOZGÁSPROBLÉMÁK, MOZGÁSSÉRÜLT ÁLLAPOT NYIROKÖDÉMA, NARANCSBŐR, IZOMREGENERÁCIÓ, TÚLSÚLY BECHTEREW-KÓR LUPUSZ

Forrás: http://hidegkamra.hu/

Bejelentkezés: 0620 400 8231

Árak:

Alkalmanként: 4400 Ft

KRIOSZAUNA KEDVEZMÉNY

Kedves Vásárlóink,

Fizesse a Krioszaunát Fortrina Online utalvánnyal és tegyen szert visszatérítésekre. Minden alkalommal, amikor a rendszert használja – azaz vásárol vagy szolgáltatást vesz igénybe – jutalékban részesül. Kérjen meghívót és csatlakozzon ön is!

Küldje el nekünk nevét e-mail címét, mobilszámát, és küldjük önnek a Meghívójának regisztrációs linkjét. Regisztráció után a Fortrina rendszerben elérhető Partnereknél lehetőség van vásárlásra, így kedvezmények íródnak jóvá belső számláin.

Bővebben: fortrinaltd.com

A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!

Share
This